Ugrás a tartalomhoz
Főoldal
Search for:
Hírek
Intézményrendszer
Természetvédelemért felelős Helyettes Államtitkárság
Nemzeti park igazgatóságok
Természetvédelmi Őrszolgálatok
Kormányhivatalok
Önkormányzatok, jegyzők
Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ
Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Tevékenységi körök
Fajok és élőhelyük védelme
Földtudományi természetvédelem
Hazai génmegőrzés
Inváziós fajok elleni védekezés
Jogi védettség biztosítása
Környezeti nevelés
Magyarország GMO-mentes stratégiája
Natura 2000 hálózat
Nemzetközi egyezmények és együttműködések
Nyilvántartások vezetése és adatszolgáltatás
Tájvédelem
Természetközeli gazdálkodás
Természetvédelmi bemutatás, ökoturizmus
Természetvédelmi fejlesztések
Természetvédelmi monitorozás, Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)
Természetvédelmi őrzés
Természetvédelmi pályázatok, projektek
Természetvédelmi vagyonkezelés
Térségi együttműködések
Veszélyeztetett vadon élő fajok fenntartható kereskedelme (CITES)
Vizsgák szervezése
Tematikus keresők
Védett természeti területek
Hrsz-kereső
Védett fajok
Országos Barlangnyilvántartás
Barlang bibliográfiai adatbázis
Interaktív természetvédelmi térkép
Natura 2000 területek
Természetvédelmi bemutatás
Természetvédelmi és tájvédelmi szakértő
Táji és természeti örökségünk
Védett természeti területek
Védett természeti értékek
Egyéb, táji és természeti örökségünk megőrzését elősegítő (területi) kategóriák
Természetvédelem az EU-ban
Natura 2000 hálózat
LIFE program
Egyezmények, együttműködések
Természetvédelmi elismerések
Pro Natura
A Természetvédelem Nagykövete
Dokumentumtár
Dokumentumok
Főmenüpont minta
Almenü csempebokorral
Mit tehet Ön a természetért?
A vadon etikettje
Sérült állatokhoz útmutató
Természetbarát otthon
Önkéntes programok
Dokumentumtár
Védett fajok
Vissza az előző oldalra
Adatok
További információk
*:
Nagyfaj. Beleértve a
Barbus carpathicus
(kárpáti márna),
Barbus balcanicus
(balkáni márna) és
Barbus petenyi
(Petényi-márna) néven önálló fajként is ismert fajokat is.
Ismertetőjegyek:
Megnyúlt, hengeres testű hal, a feje kúpos, a farokrésze oldalról enyhén összenyomott. Orra hosszú, túlér a száján, szeme közepes nagyságú. Alsó állású, ívelt vonalú száját vastag, húsos ajak övezi. Fölső állkapcsának elején 2 rövidebb, szájszögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Hátúszójában az elágazó úszósugarak száma 8, az úszó nem tartalmaz fogazott csonttüskét. Farkalatti úszója rövid – mindössze 5 osztott sugár támasztja –, de magas, hátrasimítva a vége megközelíti vagy eléri a farokúszó tövét. Pikkelyei elég aprók, számuk az oldalvonalon 51-56. Színezete sárgásbarna, szabálytalanul elszórt sötétebb foltokkal, alsó úszói piszkossárgák. Fejlettebb példányainak testhossza 15-20 cm, ritkán nagyobb.
Hasonló fajok:
Nagyon hasonlít hozzá a márna. de annak hátúszója egy kemény, fogazott csonttüskével kezdődik – ami már a néhány centis ivadékon is jól kivehető –, anális úszója hátrasimítva meg sem közelíti a farokúszó tövét. Alakjukat és szájukat nézve hasonlítanak hozzá a különböző küllőfajok is, de azok csupán a szájuk szögletében viselnek bajuszt, az orrukon nem, és az oldalukat szabályos sorba rendeződő, nagyobb méretű színjátszó foltok díszítik.
Környezet:
Tipikus folyóvízi hal, ezen belül is a sebesebb sodrású vizek lakója. Elterjedésében a vízfolyás mérete nem meghatározó. A nagyobb folyóknak elsősorban a pérzónájára jellemző, de előfordul a pisztráng-, a paduc- és a márnazónában is. A kisebb vizek közül a hegyi patakokban gyakoribb, az alföldre futó hegylábi vízfolyásokban ritkább.
Táplálék:
Vegyes táplálékon él, a mederfenéken található rákocskák, rovarlárvák és csigák mellett lecsipegeti a kövek élőbevonatát, fölszedegeti a vízbe hulló magvakat és rovarokat, sőt az elpusztult élőlények maradványait is.
Szaporodás:
Ivarérettségét a harmadik életévében éri el. Az ikraszám egy-egy nősténynél mindössze 1-2 ezer, a szemek átmérője 1,5-2 mm. Ívása a kisebb-nagyobb folyóvizek kavicsos-sóderes részein több részletben megy végbe, ezért májustól júliusig elhúzódik.
Elterjedés:
A faj törzsalakja Görögország déli részén honos. A nálunk élő alfaj elterjedési területének központja a Duna medencéjére és a Dnyeszter vízgyűjtőjére esik, tehát őshonos halunk, amelynek valószínűleg a kialakulása is a Kárpát-medencében ment végbe. Hazai lelőhelyei:
• Duna, Ipoly, Kemence-patak, Bernecei-patak, Nagyvölgyi-patak, Bükkös-patak, Malom-patak, Apátkúti-patak, Morgó-patak, Keskenybükki-patak,
• Tisza, Bózsva, Bisó, Kemence-patak, Nyíri-patak, Hotyka-patak, Komlóska-patak, Tolcsva-patak, Sajó, Szuha, Csörgős-patak, Keleméri-patak, Bán-patak, Csernely-patak, Bódva, Jósva, Sas-patak, Rakaca, Hernád, Bársonyos, Vadász-patak, Vasonca, Cserenkő-patak, Gönci-patak, Nagy-patak, Szerencs-patak, Aranyos-patak, Tekerjes-patak,
• Sebes-Körös.
Jelentőség:
Gazdasági jelentősége nincs. Tudománytörténeti vonatkozása, hogy az alfaj magyar és latin neve egyaránt Petényi Salamon Jánosnak, a XIX. század első felében élt neves magyar zoológusnak az emlékét őrzi. Heckel eredetileg mint önálló fajt írta le, később azonban a Barbus meridionális, majd utóbb a Barbus peloponnesius fajba sorolták be, mint elkülönült alfajt. Magas természeti értékén az átsorolás nem változtat, a Petényi-márna ma is kiemelkedő, de veszélyeztetett értéke faunánknak, amely a magyar Vörös könyvbe is bekerült.
Forrás:
Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
URL:
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/adatok.html
Fajok elterjedése
Galéria
Sáv bezárása
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Elfogadom
Adatkezelési tájékoztató